Konyhatervezési kislexikon (P-R)

Az erős szél ellenére gyönyörű időnk volt ma, remélem, voltatok kint a szabadban.. most este pedig már a lakberendezési cikkeket bújjátok, és felkészültetek a következő agytágításra. Ismét egy kis anyagismeret lesz a téma, mint ahogy volt már eddig párszor, pl. a frontoknál, vagy a burkolatoknál.

Mégpedig az egyik legfontosabb, és legnagyobb konyhai felületünkről lesz szó, méghozzá a

P – mint pultról

A konyhapult kiválasztásánál két tényező játssza a legfontosabb szerepet: az ellenállóképessége illetve az ára. Ezt pedig elsősorban az anyaga határozza meg, a pultvastagság itt csak másodlagos szerepet játszik.
Tehát miből is készülhet egy munkapult?

Laminált pult:

A legolcsóbb és egyben legelterjedtebb anyag. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez egy „olcsó” megoldás, hiszen a laminált lap számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Nagy előnye – az előbb említett alacsony ára mellett- hogy többféle vastagságban kapható, viszonylag kis súlyú, és könnyen vágható. Manapság már szinte mindenféle dekorszínt megtalálhatunk a kínálatban, legyen szó élethű fautánzatról, beton- vagy gránitimitációról. A trendek a legújabb divatot is követik, így akár rozsdásnak tűnő felületen is készíthetjük a napi menüt. Hátránya viszont, hogy –mivel csak a legfelső pár mm-e vízálló-, így a mosogatót és a tűzhelyet minden esetben csak felülről tudjuk beépíteni. Ezen kívül a laminált munkalap nem hőálló.

Árkategória: €

Gránit munkapult:

Az igazi klasszikus, az elegáns, természetes kőből készült munkalap. A kövek közül a leginkább ellenálló a gránit, ezért is alkalmas konyhai használatra. A gránitnak nagy előnye egy laminált lappal szemben, hogy 4-500 fokig is hőálló, így tulajdonképpen bármilyen forró edényt rátehetünk, nem lesz semmi baja.

Bármilyen vastag is a munkapult (2-3-4 cm) a mosogatót és a főzőlapot is beépíthetjük alulról, vagy akár síkban is, hiszen a víz egyáltalán nem árt neki.

A gránitnak azonban, mivel látható a természetes erezete, így ha mi egy egyszínű munkapultot képzeltünk el, akkor ebben a megoldásban ne is gondolkodjunk. Másik hátránya, hogy -mivel a természetes kő porózus szerkezetű-, így ha egy világosabb lapot választunk, akkor egy olyan élelmiszerrel, ami esetleg színezhet (cékla, curry..) dolgozunk, akkor van rá esély, hogy egy azonnali tisztítás hiányában folt marad utána.

Árkategória: €€-€€€

Műkő, technikai kő vagy kompozit:

Sokféle neve van ennek az anyagnak, sokszor a gyártó által kínált névvel terjedt el (Silestone, Technistone..) a köztudatban. Igazából egy kvarc-kompozitról beszélünk, azaz egy kvarcőrlemény (a gránit alapanyaga), amit gyantával keverve a kívánt vastagságú (2, vagy 3 cm) lapokká préselnek. Súlya a gránitéval vetekszik, és szintén nem lehet a helyszínen vágni, viszont óriási előnye a gránittal szemben, hogy rengetegféle színben elérhető ugyanúgy matt vagy fényes felülettel. Mivel ez egy zárt felületi szerkezetű anyag, így nyugodtan lehet akár teljesen fehér lapot is választani, abszolút semmi sem fog rajta meglátszani. A gyantaadalék miatt a hőállósága viszont jóval alacsonyabb az eredeti társáénál, megáll kb.200 foknál.

Árkategória: €€-€€€

Rozsdamentes acél:

Tévedés azt hinni, hogy inox pult kizárólag a nagyüzemi konyhákban állja meg a helyét. Egyik luxuskonyhagyártó cég nemcsak hogy munkapultot, de még frontokat is készít ebből az anyagból, ezzel az inox modern felfogású luxuskonyhák praktikus résztvevőjeként jelenik meg. Ez az anyag hő- és nedvességálló és higiénikus. Egyet viszont tudni kell róla, mielőtt emellett döntünk, t.i. nem karcálló. Bár erre azt szokták mondani, hogy az első 10 mini karcolás még zavar, aztán a többi már úgysem érdekel. Gyönyörű megoldások léteznek inox pultba épített, fuga nélkül kapcsolódó mosogatótálcákra is.

Árkategória: €€€

Kerámia:

Ez egy viszonylag új anyag, amit pár éve előszeretettel használnak a konyhatervezők. Nem véletlenül, hiszen nem tudunk olyan tulajdonságot mondani, ami hátrányos helyzetbe hozná társaival szemben (hacsak nem az ára). A kerámia felülete higiénikus, karcálló, folyadék-, hő-, és saválló!

Egyszerűen mindent tud, és nem mellékesen eszméletlen mutatós is. Ami eltántoríthat minket a megvásárlásától, az egyedül az ára. Ha viszont valaki megteheti, bátran ajánlom a kerámiát, a munkapultok királynőjét!

Árkategória: €€€

Számos lehetőség van még, amiről nem beszéltem (pl. üveg, vagy beton), de ritka alkalmazása miatt nem térnék ki rá részletesebben. Illetve van még pár anyag, amiről futólag tennék azért említést, mert bár sokan használják, én a sok éves (külföldi) tapasztalat alapján állíthatom, hogy neves konyhagyártó cégek egyike sem ajánlja őket munkapultként használni:

fa: A tömör fa kizárólag olyan helyen alkalmazható, ahol kevés vízzel érintkezik és/vagy cserélhető. A fa mikrorepedéseibe rövid időn belül beülnek az élelmiszermaradékok, ennek megfelelően nem higiénikus. Arról pedig nem is beszélve, hogy fa és víz nem túl jó barátok, így a mosogató és környéke messzire elkerülendő a fával. Vagy fordítva.

A másik no go pultanyagunk pedig a Corian: igaz, a corian az egyetlen anyag, amellyel tulajdonképpen fuga nélkül dolgozhatunk, mégsem ajánlom a konyhába. A corian sokkal puhább bármelyik eddig felsorolt anyagnál, így karcállósága nagyon alacsony. Homogén felületéből adódóan ezek a karcok hamar koszos és fakó felületekké válnak, amelyek ugyanúgy nem higiénikusak, mint a fa munkapult. Persze fel lehet idővel csiszolni, de –feltételezem- senki nem arra készül, hogy kétévente újrapolíroztassa a munkapultját.

Mára elfogyott a mondanivalóm, azt hiszem. Biztos rengeteget tudnék még mesélni a pultokról, de szerintem ti is elfáradtatok, mire a végére értetek.

Szóval egy jó kis hétkezdést kívánok nektek, és elárulom, hogy lassan egy kis meglepetéssel készülök…

Ha tetszett az írás, lájkoljátok, osszátok, hirdessétek az igét!
/képek: pinterest/